A CIVILIZÁCIÓ ÚJ IDEGRENDSZERE

MEZOPOTÁMIÁTÓL A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁIG – ÉS MIÉRT KÜLÖNLEGES 2026 JÚLIUSA?

Reggel a telefonunk jelzi, merre induljunk. Láthatatlan rendszerek válogatják ki, milyen híreket látunk, mit vásároljunk, kit hallgassunk meg – és egyre gyakrabban azt is, milyen döntést lenne „érdemes” meghoznunk. Mire este letesszük a készüléket, talán észre sem vesszük, hogy a napunkat már nemcsak emberek, hanem gépi ajánlások és előre kijelölt döntési utak is formálták.

Korábbi írásomban, A nagy átkapcsolásban azt vizsgáltam, hogyan válik a mesterséges intelligencia különálló eszközből a társadalom hátterében működő alaprendszerré. Most egy lépéssel tovább megyek. Nemcsak az a kérdés, mire kapcsolunk át, hanem az is, milyen közös világ épül körénk, amikor az emlékezet, az értelmezés, a rangsorolás – és lassan a végrehajtás – egy részét is külső rendszerekre bízzuk.

És éppen most különösen izgalmas erről írni. 2026 júliusának közepén a Plútó, a Neptunusz és az Uránusz hosszú, ritka háromszögéhez rövid időre a Jupiter is pontosan hozzákapcsolódik. A három transzcendens bolygó években mérhető civilizációs változásokat rajzol ki; a Jupiter pedig most reflektorfénybe vonja a nagy folyamatokat.

A HÁROMSZÖG MINT IRÁNYÍTOTT TÖRTÉNET

Az asztrológiát ebben az írásban szimbolikus térképként és önreflexiós modellként használom: nem bizonyított oksági rendszerként, és nem konkrét események előrejelzésére. A történet a hatások irányában, a kapcsolatok sorrendjében és egymásra épülésében válik igazán érdekessé.

Ezen az analógiai térképen a Plútó a mélystruktúrák és a rejtett erőviszonyok átalakulását jelöli. A Neptunusz feloldja a határokat, és közös képzeleti mezőt teremt. Az Uránusz pedig paradigmát vált: megszakítja a megszokott mintát, és új hálózati szerkezetet hoz létre.

A VÍZÖNTŐ PLÚTÓ HATÁSA A KOS NEPTUNUSZRA

A Plútó a mélyben dolgozik: ott, ahol a hatalom, az erőforrások és a láthatatlan függések szerveződnek. Nem a függönyt cseréli le, hanem a ház alapjait bontja meg, hogy valami új épülhessen rá.

A Vízöntőben mindez a digitális hálózatok, az adatok, a szabványok, a számítási kapacitás és a közösségeket összekötő rendszerek világát is érinti. Nem egyszerűen új gépek jelennek meg. Az alapkérdés az, ki rendelkezik a civilizáció új idegpályái fölött.

A Plútó és a Neptunusz közötti 60 fokos kapcsolat megmutatja, hogyan lesz a mélyben zajló hatalmi átrendeződésből közös kép, hit, félelem vagy küldetés.

Ami először gazdasági és technológiai folyamatnak látszik, abból előbb-utóbb történet születik:

„Az AI megment bennünket.”
„Az AI elveszi tőlünk az irányítást.”
„Aki nem fejleszt elég gyorsan, eltűnik.”
„A technológiai fölény nemzeti létkérdés.”

A Kosban járó Neptunusznál ezek a történetek nem maradnak az álmok szintjén. Mozgalommá, versennyé és cselekvésre felszólító jövőképpé válnak. A mélyben átrendeződő hatalom először a képzeletet foglalja el, majd mozgósító erőt nyer belőle.

Ezért nem elég azt kérdezni, igaz-e egy technológiai ígéret. A mélyebb kérdés ez:

Milyen új hatalmi rendet tesz elfogadhatóvá az a történet, amelyet a jövőbe vetítünk?

A KOS NEPTUNUSZ HATÁSA AZ IKREK URÁNUSZRA

A Neptunusz feloldja a régi választóvonalakat az emberi és a gépi alkotás, az eredeti és az előállított kép, a személyes és a szintetikus hang, a tény és a meggyőzően felépített történet között.

Az Uránusz közben új nyelvi felületeket, mesterséges társakat, gép–gép kapcsolatokat és folyamatosan személyre szabott információs tereket hoz létre. A neptuni képzelet így uránuszi hálózattá válik: ami tegnap még ötlet vagy látomás volt, ma már működő rendszer lehet.

Ez nem pusztán technikai változás. A társadalmi bizalom alapjait érinti. Ha bármilyen hang, arc, levél vagy vallomás előállítható, többé nem hihetünk automatikusan annak, amit a szemünkkel látunk. Újra kell tanulnunk ellenőrizni és kételkedni – úgy, hogy közben az egymásba vetett bizalmunk se kopjon meg.

A gyermek tanulótársa, az idős ember digitális segítője, a család tanácsadója vagy a választópolgár hírszolgáltatója egyre gyakrabban lehet gépi rendszer. Ezek tehermentesíthetnek, tudást adhatnak, sőt kapcsolatot is teremthetnek. De az is megtörténhet, hogy a hatékonyság észrevétlenül kiszorítja a jelenlétet, a figyelmet és a méltányosságot. A gép gyors – az emberi helyzet viszont ritkán egyszerű.

A PLÚTÓ KÖZVETLEN HATÁSA AZ URÁNUSZRA

A Plútó–Uránusz trigon felgyorsítja a folyamatot. Mintha átugrana köztes lépéseket, és a mélyben átrendeződő hatalom szinte azonnal technológiai infrastruktúrában ölt testet: adatközpontokban, modellekben, digitális személyazonosságokban, állami és vállalati adatbázisokban, automatizált döntési rendszerekben.

A XXI. század új határvonalai ezért már nemcsak a térképeken húzódnak. Chipek, kábelek, felhőrendszerek, energiaforrások és technológiai szabványok rajzolják az új birodalmakat.

A nagy kérdés:

A hálózat valóban megosztja a hatalmat – vagy csak kevésbé láthatóvá teszi, hol összpontosul?

MEZOPOTÁMIA: AMIKOR KÜLÖNVÁLT AZ EMLÉKEZET

A Plútó–Neptunusz–Uránusz háromszög rendkívüli struktúra – közel négy és fél ezer évvel ezelőtt, a mezopotámiai városi civilizáció kibontakozásának korszakában állt össze legutóbb a mostanihoz szorosan hasonló formában.

A harmadik évezred közepére az ékírás már gazdasági, politikai, vallási, irodalmi és tudományos szövegek sokaságát őrizte. Közben a városállamok igazgatása és egymással folytatott versengése egyre összetettebbé vált.

Döntő fordulta volt ez az emberiség számára: az emlékezet függetlenedett az egyéntől és közkinccsé vált. Többé nem csak a személyes felidézés múlékony és bizonytalan terében létezett, hanem rögzíthetővé, továbbadhatóvá és intézményesen kezelhetővé vált.

Agyagtáblára kerülhetett, ki mennyi gabonát adott be, ki mivel tartozik, melyik raktárban mi található, és kinek milyen feladatot kell teljesítenie. Az írás nemcsak leírta a társadalmat, hanem segített megszervezni is. Aki a táblákat írta, olvasta és őrizte, az egyre nagyobb területet, több embert és több erőforrást volt képes átlátni.

Ma pedig egy újabb lépést teszünk.

Nemcsak az emlékezetet és az elszámolást helyezzük külső rendszerbe, hanem az értelmezés, a rangsorolás, az előrejelzés és a cselekvés egy részét is. A mai agyagtábla már nem passzívan őrzi a jelet: válaszol, összefüggést keres, sorrendbe állít, és egyre gyakrabban indít el műveletet is.

Ugyanaz az a döntő kérdés tér vissza, csak új ruhában:

Ki írja a táblát, ki olvashatja, és ki dönti el, mit tekintsünk valóságnak?

A JELENLEGI CIVILIZÁCIÓS ÉS GEOPOLITIKAI TÉT

Az AI már nem egy szűk szakmai világ különleges eszköze. Beépül a munkahelyek, az intézmények és a mindennapi élet működésébe. Egyelőre többnyire segít, javasol és előkészít. De egyre több területen közelítünk ahhoz a ponthoz, amikor már nemcsak válaszol, hanem önállóan indít el folyamatokat és hajt végre feladatokat. A valódi fordulat itt kezdődik: a gépi rendszer tanácsadóból immár cselekvő szereplővé válik.

A világpolitika térképén közben új erőközpontok formálódnak. Egyre többet hallani a mesterségesintelligencia-szuverenitásról – magyarul arról, hogy egy ország mennyire rendelkezik saját modellekkel, adatokkal, számítási kapacitással és infrastruktúrával. Ez már a nemzeti stratégiák központi kérdése, miközben ezek az erőforrások nagyon egyenlőtlenül oszlanak el.

A jövő nagyhatalma nemcsak az az ország lehet, amelyik több fegyverrel rendelkezik, hanem az is, amelyik saját chipekkel, modellekkel, energiával, adatközpontokkal és technológiai nyelvvel bír.

Az AI ráadásul nem anyagtalan felhő. A civilizáció új idegrendszerének adatközpontjai mögött erőművek, vezetékek, víz, nyersanyagok és földrajzi helyzettő való függések állnak. A „felhőnek” nagyon is van súlya, hője és villanyszámlája.

BELÉP A KÉPBE AZ OROSZLÁN JUPITER

A Plútó–Neptunusz–Uránusz háromszög hosszú korszakfolyamat. A Jupiter júliusi bekapcsolódása ennek egy rövid, sűrű és nagyon is aktuális fejezete.

2026 július második felében – miközben a Nap is Oroszlánba érve társul a Jupiterhez – pontosulnak a szerkezet kapcsolatai:

A NEPTUNUSZ HATÁSA A JUPITERRE

A közös álomból nagy jövőkép lesz.

A Jupiter reflektorfénybe állítja, felnagyítja és közösségi jelentéssel ruházza fel azt, ami addig reményként, félelemként vagy nehezen megfogható érzésként élt bennünk.

Ez segíthet átfogó célt és emberi értelmet adni a technológiai változásnak. De felerősítheti a messianisztikus ígéreteket is: azt a hitet, hogy a fejlődés önmagában jó, vagy hogy egyetlen technológiai megoldás felment bennünket a nehéz társadalmi döntések alól. A Jupiter nagyít – de nem mindig tesz különbséget bölcsesség és túlzás között.

AZ URÁNUSZ HATÁSA A JUPITERRE

Ezzel teljessé válik a három szextilből álló lánc: Plútó → Neptunusz → Uránusz → Jupiter

A találmány kilép a laborból, és belép a törvények, az oktatás, a közélet, a vezetés és a közös értékválasztás terébe. Ami tegnap még szakmai kérdés volt, ma már mindannyiunk életét alakítja.

A kérdés többé nem csupán az, mire képes az AI, hanem az is, miként adunk neki helyet az életünkben. Mit bízhatunk rá? Miben kell megőriznünk az emberi felülvizsgálatot? Hol kell tényleges lehetőséget hagyni a tiltakozásra, a méltányosságra és a döntés megváltoztatására?

A PLÚTÓ–JUPITER SZEMBENÁLLÁS

Itt nincs egyszerű, egyirányú hatás. Két pólus néz farkasszemet.

Az egyik oldalon a gépház áll: szerverekkel, tulajdonosi hálózatokkal és láthatatlan döntési utakkal. A másikon a színpad: vezetőkkel, törvényekkel, eszmékkel és nyilvános felhatalmazással.

Ki birtokolja a rendszert?
Milyen értékek alapján működtetjük?
Marad-e jogunk megérteni, vitatni és megváltoztatni azt, ami egyre többször dönt rólunk?

Ahogy a Jupiter bekapcsolódik ebbe a szerkezetbe, a társadalmak és az államok egyre sürgetőbben keresik, miként tartható emberi ellenőrzés alatt az új technológia. Tudjuk, hogy szükség van szabályokra. Kérdés viszont, ki vállalja a felelősséget, hogyan maradnak átláthatók a döntések, és megőrizhető-e az ember joga ahhoz, hogy megértse, vitassa és megváltoztassa azt az egyre magasabb rendű intelligenciát, ami róla dönt. Ez teszi kézzelfoghatóvá a jupiteri kérdést: hogyan lesz a technológiai lehetőségből társadalmilag vállalható rend?

NEM A GÉP JÖVŐJE A FŐ KÉRDÉS

A transzcendens égi háromszög egy lehetséges folyamatot tesz láthatóvá: a mélyben átrendeződő hatalmi struktúra előbb közös képpé, majd új információs és technológiai renddé alakul. A Jupiter most arra irányítja a figyelmet, hogy mindennek értéket, célt és nyilvánosan vállalható felelősséget is kell adnunk.

Mezopotámia agyagtáblái nemcsak megőrizték a gabona és az adósság emlékét, hanem egy új társadalmi rend kialakulását is segítették. A mesterséges intelligencia sem csupán válaszokat ad: átrendezi, ki lát, ki dönt, ki cselekszik – és végül kinél marad felelősség terhe.

A döntő kérdés ezért nem az, mennyire lesz intelligens az új rendszer, hanem az, képesek leszünk-e úgy felépíteni az AI által formálódó világot, hogy közben ne vesszen el az emberi méltóság, a valódi kapcsolat és a felelősség vállalása.

Az égen kirajzolódott a nagy hármas. A civilizáció új idegrendszere már formálódik. De hogy milyen emberi értékek vezetik majd, arról továbbra is nekünk kell döntenünk.

Várady Soma

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top